[uam_ad id="3387"]

Ludivine, a kutya Usain Bolt

Figyelj, mert most egy igazi szőrös szupersztárról lesz szó! Ludivine, az angol véreb kutya, olyan dolgot művelt, hogy leesik az állad! Képzeld el, ez a két és fél éves bújógombóc négylábú véletlenül lefutott egy félmaratont, ráadásul a hetedik helyen végzett! 13 kilométert rohanni, ráadásul másfél óra alatt… hát, ez már önmagában is fantasztikus lenne, de hidd el, van még viccesebb a történetben!

Ludivine gazdija, April Hamlin, leesett a székéről, mikor meglátta, hogy a kutyája egy érmet szorongat a fogai között. Kiderült, hogy négylűbú kedvence több mint 160 futóval csapott össze egy félmaratoni futóversenyen, és még lazán el is bóklászott közben. „Fogalmam sem volt, hogy ilyen kitartó” – nyilatkozta April a Fox News-nak – „Ő csak imádja az embereket, és szereti kint lenni.”

Kiderült, hogy April csak kiengedte kutyáját a ház előtti kertbe elvégezni a dolgát, de közben a lelkes kutya lestoppolt a maratont kezdő 160 jelentkező közé, és lelkesen beszállt a futásba. A gazdi meg otthon aggódott, hogy vajon merre jár a szőrös szélhámos.

Ludivine képességei a verseny során olyan jól vizsgáztak, hogy a maraton folytatása előtt még meg is állt egy kis szünetet tartani és szimatolni. „Minden alkalommal, amikor azt hittem, hogy hazamegy, hallottam, hogy visszajön hozzám. Aztán elszaladt, hogy patakokon át, meg mezőkön szaladgáljon, és egy ideig szaglásszon” – mesélte egy induló.

Ludivine remek formában ért be 7. helyezettként a célba, és a többi versenyző is észrevette a különleges résztvevőt. „Valahol a második kilométernél, vagy talán kicsit később, újra megláttam Ludivine-t. Éppen egy elütött nyulat majszolt az út szélén. Amikor a közelébe értem, felemelte a fejét, és újra futni kezdett mellettem” – mesélte Tim Horvath, a 6. helyezett a lapnak, hozzátéve, hogy a váratlan szőrpamacs vendég még egy „kis pisiszünetet” is beiktatott a verseny közben. „Egyszer elfutott, és találkozott egy másik kutyával a pálya mellett – folytatta. – Később bement egy mezőre, ahol néhány öszvér és tehén volt. Aztán visszajött, és körbefutotta a mezőnyt. Kíváncsi voltam, hogy elfárad-e, vagy visszamegy oda, ahol az otthona van.”

A verseny után Ludivine meglepő módon egyáltalán nem tűnt fáradtnak. Sőt, egy ponton elég telinek is látszott – úgy tűnik, egy szurkoló kínált neki egy szelet pizzát, amit Ludivine szívesen elfogadott, mielőtt elsietett volna elásni a későbbi falatozáshoz.

A kis „Véreb” története miatt már most érdeklődés mutatkozik a jövő évi Elkmont Félmaraton iránt, amit természetesen már el is kereszteltek „Vadászkutya Félmaratonnak”. A befutási díjak a helyi középiskolát fogják támogatni, ahogyan idén is tették.

Ludivine, te egy hős vagy! Na kérem, ezt csinálják utánad!

Indruch Beáta

 

Képek: Google, CNN

Previous «
Next »