[uam_ad id="3387"]
  • Főoldal
  • >
  • News
  • >
  • Lefutotta egy kutya a szaharai ultramaratont

Lefutotta egy kutya a szaharai ultramaratont

Egy eltévedt futót még útba is igazított a Cactus nevű kutya, aki saját elhatározásából vett részt a versenyen, mert élvezte.

Nem mindennapi társat kaptak a versenyzők a Szaharában zajló Marathon des Sables nevű ultramaratonon: egy kutya is csatlakozott a futókhoz. A Cactus nevű eb a verseny múlt vasárnapi, 32 kilométeres szakasza után döntött úgy, hogy a futókkal tart, és a következő napokon teljesítette a hátralévő 193 kilométert.

A Marokkóban rendezett ultramaratonon brutális körülmények között futnak, nem éppen az a versenyszám, amit jókedvből teljesít valaki. Kivéve Cactust.

A szervezők azt hitték, egy idő után a kutya hazamegy, de nem így történt: a táborban aludt a futókkal, ahol megetették, és vizet kapott. Még sportorvosok is megvizsgálták, és semmilyen sérülést nem találtak a talpán. Amikor reggelente a sportolók nekiindultak, ő is velük futott. Sőt, az egyik eltévedt futónak még segített is visszatalálni a helyes útra.

A kitartó kutya közben nyomkövetőt is kapott, és a fáradtság legkisebb jele nélkül futott be a célba, ahol érmet akasztottak a nyakába.

A kutya gazdája azt mondta, Cactus egyszerűen élvezetből vett részt a versenyen, ugyanis a mindennapokban sem ritka, hogy napi 40 kilométert tesz meg egy nap. A berberek által lakott régióban az emberek és állatok is hozzászoktak a nagy távolságokhoz.

Forrás

Previous «
Next »