A shetlandi juhászkutya a Shetland-szigetekről származik (ugyanonnan, ahonnan a shetlandi póni vagy a kisméretű juh).
A viking uralom alatt (700-800as évek) a szigeteken élő juhászkutyák keveredtek a vikingek spiccszerű kutyáival, később a holland kereskedők kutyáival is.
A szigetek 1707–től hivatalosan Nagy Britannia részei lettek, és a britekkel érkező colliek keveredtek az állománnyal. A colliek nagyon erőteljes hatást gyakoroltak ezeknek a kiskutyáknak a küllemére.
Szintén a britek jóvoltából a fajtába bekeveredett a King Charles Spániel, és egyes leírások szerint a Border Collie is (valamint akár más fajták is gyakorolhattak jelentéktelenebb hatást a fajtára), de alapvetően a mai sheltiek küllemére igazán a collie az, ami rányomta a bélyegét.
A fajta az 1800as években a brit flotta jóvoltából kezdett népszerűbb lenni, és a shetland-szigeteki parasztok megörülve ennek a népszerűségnek, elkezdték tudatosabban is tenyészteni a kutyáikat. Ekkoriban a tenyésztési cél valójában csak annyi volt, hogy a kölykök minél aranyosabbak legyenek és könnyebben eladhatók ezáltal.
1908-ban megalakult a szigeteken a Shetland Collie Club, de a skótok, akiknek ugye megvolt a maguk collie-ja, ezt nem igazán vették jó néven, és megtiltották a „Collie” név használatát, így lett a fajta Shetland Sheepdog.
A háborúk sajnos a fajtára is rányomták a bélyegüket, és a két világháború alatti tenyésztésről nincsenek számottevő információink. Fennmaradását csak a fanatikus tenyésztőknek köszönheti.
A standardot 1965-ben egységesítették, és egy elegáns, collie benyomású kiskutya lett a cél. Ennek egyik hátrány az, hogy a tenyésztés kezdeti szakaszában sokszor kis méretű collie-kat is sheltie néven törzskönyveztek. Sajnos ezáltal a mai állomány, méretét tekintve, még ma is nagyon heterogén, és nem egy alomban fordulnak elő erőteljes collie típusú kutyák.
A Shetlandi juhászkutya egy apró termetbe zárt igazi juhászkutya.
Az emberek hajlamosak lenézni a fajtát és együtt kezelni az ölebekkel (33-39 cm), de a sheltie nem öleb, hanem egy vérbeli juhászkutya, és eszerint kell kezelni és kielégíteni igényeit. Nagy mozgásigénnyel és hihetetlen megfelelni akarással rendelkezik! Emellett tökéletes családi kutya is, ha valaki képes teljesíteni az igényeit, kedves a gyerekekkel, messze áll tőle mindenféle agresszió, ritkán domináns, könnyedén nevelhető. Az udvaron és a lakásban is tökéletesen tartható, mert vastag, hosszú szőrével könnyedén viseli a téli hidegeket, de napi interakcióra a családdal így is szüksége van.
Végtelenül alkalmazkodó természete lehetővé teszi azt, hogy néha kihagyjuk vele a napi sétát, mert egyáltalán nem hajlamos a rombolásra, de ezt soha ne használjuk ki, mert lehet, hogy nem követeli ki magának, de szüksége van rá. Ugatásra való hajlamát viszont már egészen apró korban ki kell belőle nevelni, már csak a szomszédok kedvért is. 🙂
A sheltie rendkívül dekoratív munkakutya, alkalmas nagyon sok kutyás sportra, és apró mérete ellenére a fajta nem egy tagja igazán ügyesen helytáll a birkák mellett is.
A teste teljesen arányos, és leginkább egy miniatürizált skót juhászra hasonlít, durvaságoktól, aránytalanságoktól mentes.
A fej felülről és oldalról nézve hosszúkás és tompa ék alakú, fültől az orrig vékonyodik. A koponya lapos, fülei közel tűzöttek. Stopja egyértelműen látható.
A arcorri része hosszúkás, szeme enyhén vágott, fülei vége előrebillen. Egészében véve a arckifejezése nagyon bájos, kedvességet sugároz és nagyon kifejező tud lenni. A szemei körül rész és az orra mindig fekete (még a blue merle példányoknál is).
Szeme a legkívánatosabb esetben sötétbarna, de a merle példányoknál elfogadott a kék, kék foltos szín is (ez nem befolyásolja a látást).
Mozgása harmonikus, járásközben a farkát felemelheti, de soha nem a hát fölé és nem kunkorodhat.
A sheltie igazi éke a szőre. A bundája kettős, hosszú fedőszőre durva tapintású. Az alsószőr rövid, nagyon puha tapintású és télen meglehetősen sűrű. Látványos sörényt (szőrgallért) növeszthet magára, ami nagyon elegáns benyomást kelt a szemlélőben. Mellső lábain hosszú zászlókat növeszt, a hátulsó lábakon, a csánkok felett dús szőrzet található, a csánkok alatt rövidebb a szőr. A fangon (az arcon) a szőr rövid. A szőre bár a vedlési időszakban erőteljesen hullik, de alapból könnyedén karban tartható, csomósodásra, elkoszosodásra nem hajlamos. Lakásban tartott példányoknál hetente minimum 1 alkalommal időt kell szakítani egy alapos átkefélésre, udvaron tartott kutyáknál bőven elegendő néhány hetente alaposan kikefélni a szőrt. Kivételt képez ez alól természetesen a vedlési időszak, amikor az elhalt szőrszálakat el kell távolítani a bundából.
Színei: gold-sable (aranyszínű), trikolor (fekete, fehér, cser), blue merle (ezüst fekete foltokkal, cser és fehér jegyekkel), bi-blue (blue merle, csak nincsenek cser jegyei), bi-black (trikolor cser jegyek nélkül).
Mindegyik színváltozatnál előfordul több vagy kevesebb fehér rajzolat. Általában a gallér részben vagy teljesen fehér, lábak és mancsok fehérek, valamint a farok hegye. Az orrháton és a koponyán előfordulhatnak fehér foltok.
Balázs Judit
Kaleido Star kennel
